Truffle Shuffle
Számtalan csokitrüffel variácót lehet megalkotni és ezeket több módon lehet kombinálni, ami minden Truffle Shuffle játékot teljesen egyedivé tesz!
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Point City
Lépj be Point City vibráló világába, a csapat legújabb alkotásába, amely a szeretett Pont Salátát hozta neked.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Scorpius Freighter
Már közel 100 éve, hogy a Scorpius rendszert megszilárdították. Az elmúlt évtizedek során a Kormányzat minden felett átvette az irányítást. Több milliárd érző lény él a Scorpiusban azzal a tudattal, hogy semmi reményük a fejlődésre, vagy a menekülésre.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
The Captain Is Dead: Dangerous Planet
A merész csapat megszökött a Lockdownban lévő idegen börtönből. Most nevezték ki a harmadik kapitányukat, és éppen most vannak vele az első küldetésükön. Az űrhajójukkal egy elhagyott idegen bolygó felszínére vették az irányt, ahol idegen ereklyék felkutatása a feladat. Ezekből talán kiderülhet, hogy az idegen birodalom miért is gyűlöli annyira a mi űrflottánkat és hogy mi módon lehet majd velük egyszer békét kötni.
1-tól/től
Szállítás alatt
17 990 Ft
The Captain Is Dead: Lockdown
A kaland folytatódik...
1-tól/től
Szállítás alatt
17 990 Ft
Fantahzee: Hordes & Heroes
A Fantahzee: Hordes & Heroes című játékban egy csapatnyi hőst kell összegyűjteni, hogy azok védjék meg a falut. A kombinációk kidobásával elképesztő képességek aktiválhatóak, amik segítségével leküzdhetsz minden szörnyet és főellenséget. Győzz le három főellenséget az ötből, majd gyűjtsd össze a napi trófeáid. A játékot az nyeri, aki a legtöbb győzelmi pontot gyűjtötte össze.
1-tól/től
Szállítás alatt
12 990 Ft
Trains
Meg tudod építeni Japán legnagyobb vasúthálózatát? Itt a lehetőség, hogy kiderítsd! A Trains egy pakli-építő játék, melyben az a célunk, hogy kiépítsük a legerősebb, Tokión vagy Oszakán át vezető vasúthálózatot. Kártyáiddal nem csak újabb kártyákat vásárolhatsz, hogy finomíts paklid összetételén, de a tábla mentén állomásokat és vasútvonalakat is építhetsz, melyek kulcsfontosságúak a győzelemhez!
1-tól/től
Szállítás alatt
19 990 Ft
The Captain Is Dead
Képzeld el, hogy a legénység tagja vagy a kedvenc sci-fi TV műsorodban. Most képzeld el azt, hogy a műsor utolsó tíz percében a dolgok annyira rosszra fordultak, hogy a kapitány meghalt, így neked és a legénység többi túlélő tagjának együtt kell működnötök, hogy ti magatok oldhassátok meg a helyzetet!
1-tól/től
Szállítás alatt
22 990 Ft
Dice City: By Royal Decree (Kiegészítő)
A Dicy City harmadik kiegészítője
1-tól/től
Szállítás alatt
9 490 Ft
Dice City: Crossroads (Kiegészítés)
A Dicy City második kiegészítője
1-tól/től
Szállítás alatt
6 490 Ft
Dice City
Rolldovia királysága bajban van! A királyné őfelsége bejelentette, hogy új fővárosra lesz szükség, mert a régit barbárok hordái és délről érkezett banditák alaposan kifosztották. Az ország egyik befolyásos nemesi család vezetőjeként a játékosok egymással versengve, megpróbálnak létrehozni egy nagy várost, ami a legjobb otthona lehet Rolldovia új fővárosának. Úgy kell megalapoznod a városod stratégiáját, hogy azt az összes többi királyság is elfogadja.
1-tól/től
Szállítás alatt
15 990 Ft
Love Letter
Miután felségárulás vádjával letartóztatták az anyját, Marianna királynőt, a lánya, Annette hercegnő szíve szinte öszszetört a fájdalomtól. Hogy felvidítsák, a városállamban élő összes udvarlója megkettőzte erőfeszítéseit, hogy apró kedveskedéseik révén felvidítsák valamelyest.
1-tól/től
Szállítás alatt
2 990 Ft
Love Letter “Boxed Edition “
Miután felségárulás vádjával letartóztatták az anyját, Marianna királynőt, a lánya, Annette hercegnő szíve szinte öszszetört a fájdalomtól. Hogy felvidítsák, a városállamban élő összes udvarlója megkettőzte erőfeszítéseit, hogy apró kedveskedéseik révén felvidítsák valamelyest.
1-tól/től
Szállítás alatt
2 990 Ft
Courtier - Tempest
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Mercante - Tempest
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Canalis - Tempest
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Dominare - Tempest
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Trains: Map Pack 2 - Map Pack 2 - Europe/Italy/California (Kiegészítő)
A mai vasút valami csodálatos dolog a maga villámgyors személy- és tehervonataival, amik az egész országot mozgásban tartják. A lakosság szállításától a fontos nyersanyagokig, a vonatok fontos szerepet töltenek be egy nemzet mindennapi és gazdasági életében.
1-tól/től
Szállítás alatt
4 500 Ft
Trains: Map Pack 1 - Germany/Northeastern Usa (Kiegészítő)
A mai vasút valami csodálatos dolog a maga villámgyors személy- és tehervonataival, amik az egész országot mozgásban tartják. A lakosság szállításától a fontos nyersanyagokig, a vonatok fontos szerepet töltenek be egy nemzet mindennapi és gazdasági életében.
1-tól/től
Szállítás alatt
3 700 Ft
Smash Up: The Obligatory Cthulhu Set
Az The Obligatory Cthulhu doboz elhozza neked az őrül Cthulhu kultistákat az Insmouth-i halász népséget, a rettentő ősi öregeket és a jó öreg Miscatonic egyetem tudósait. A doboz tartalmaz egy új lap fajtát is ami a madness névre hallgat. Ezt minden frakció másképpen használja fel. Az őrület erőt ad de mindennek meg van az ára ne felejtsd.
1-tól/től
Szállítás alatt
6 490 Ft
Smash Up
Mit csinálnak a kalózok, nindzsák, robotok, zombik, űrlények és varázslók együtt? El akarják foglalni a világot! Egyedül viszont képtelenek ezért összefognak.
1-tól/től
Szállítás alatt
0 Ft
Smash Up: Munchkin
A történelem sok nagyszerű párosítást jegyez fel.
1-tól/től
Szállítás alatt
0 Ft
Trains: Rising Sun
A Trains teljesen új lapokkal és stratégiákkal jelent meg újra, amivel megépítheted Japán legjobb vasúti hálózatát. A Trains: Rising Sun nem csak új kártyákat tartalmaz, hanem három új térképet is. Ebből kettő kifejezetten két fő számára készült, míg a Nagoya térkép 3-4 játékosra. Ez egy különálló játék, amit nyugodtan keverhetsz az eredeti Trains alapjátékkal a nagyobb újrajátszhatóság érdekében.
1-tól/től
Szállítás alatt
0 Ft