A Nyugati Királyság Várgrófjai

Midőn az Úr 960-adik esztendejében járunk, portyázó vademberek fenyegetik egykor erős, hithű és gazdag birodalmunkat. Királyunk, ki Lovagjaink idejében erőskezű parancsoló volt, mára arannyal és ajándékba adott földekkel igyekszik megvásárolni a barbárok békéjét. Törékeny s múló ez a hamis hűségen vásárolt béke, melynek egyetlen eredménye birodalmunk lassú kiszenvedése. Olybá tűnik, Építőmestereink hiába fektették le az ország alapköveit, hiába emeltek dicső városokat, Lovagjaink pedig hiába óvták határainkat tűzzel, vassal, kereszttel, hanyatlásunk megkezdődött. Utolsó reményünk Várgrófjainkban van, hinnünk kell bennük, hogy az országot járva egyesítik a népet lobogóik alatt, és ha kell, a királyhoz való hűségüket az országhoz való hűségre váltják fel. Hinnünk kell bennük, hogy akár saját kincstáraikat sem kímélve elhozzák a birodalom, s vele a kultúra egy újabb aranykorát. Mert ha nem így van, ha csak korrupt, zsarnoki zsebeiket tömik be útjaik során, országunkra, egykorvolt erős birodalmunkra a nyomor, a biztos pusztulás vár. Az Úr legyen könyörületes a lelkeinkkel, ha már a Várgrófjaink sem lesznek azok. Ámen!