Mahjong
Aotomo
Automata Mahjong Asztal Sötétvörös
Aki sokat és rendszeresen Mahjongozik, az tudja milyen sok idő megy el a fal építéssel.
De nézzük ezt konkrét számokban. Tegyük fel 4-en játszunk és keveréssel együtt a falépitést 3-4 perc alatt megvan. Akkor egyetlen 16 körös játék alatt ez: 48-64 perc! Csak keverésre és falépítésre!
Számoljunk mondjuk 1 órával az egyszerűség kedvéért. Ha heti 3 játékot (amiből 3 óra falépités) játszunk. Akkor havi szinten 12 óra falépités. Ez éves szinten: 624 óra!!!
Ami 26 nap! Tehát heti 3 játék alkalommal számolva 1 év alatt majdnem egy hónap megy el csak falépitésre!!!
Az automata asztallal ez az idő teljes mértékben megspórolható!
Hiszen az asztal felépíti a falat helyettünk! Két Mahjong készlettel működik. Ha éppen végeztünk, nincs más dolgunk mint rendezgetés-forgatás nélkül egyszerűen besöprőjük az asztal vezérlő konzoljának felemelkedése után az összes követ a vezérlő konzol alatti nyílásba. A konzol lecsukódása után azonnal feladja az asztal a másik készletből felépített kész falat. S már játszhatunk is!
Közben kb. 30-60 másodperc alatt az asztala felépíti a most besöpört készletből a következő játékhoz szükséges falat. Szinte hamarabb minthogy kihúznánk az aktuális játékhoz a köveinket.
1-tól/től
Szállítás alatt
0 Ft
Aotomo
Automata Mahjong Asztal Pezsgő

Automata Mahjong Asztal Fekete

Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete Kb. : 36*26*18.5mm
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete Kb. : 38*28*19.5mm
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete Kb. : 40*30*20.5mm
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete Kb. : 36*26*18.5mm
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete Kb. : 38*28*19.5mm
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete Kb. : 40*30*20.5mm
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Vörös Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete Kb. : 36*26*18.5mm
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Elefántcsontszínű, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete Kb. : 40*30*20.5mm
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Philos
Mahjong Készlet - Mdf Dobozban Számozott, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 28x20x13mm
A készlet tartalma: 144 kő, 1 széljelző kocka, 3 dobókocka
Csomagolás: MDF doboz
Csomagolás: MDF doboz
1-tól/től
Szállítás alatt
39 990 Ft
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 34x24x19mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 34x24x19mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel (Automata Mahjong Asztalhoz) - A Kövek Mérete: 40x30x20,5mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel (Automata Mahjong Asztalhoz) - A Kövek Mérete: 40x30x20,5mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Suntory
Mahjong Készlet - Riichi (japán) Készlet, Sárga Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 26x19x15mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Suntory
Mahjong Készlet - Riichi (japán) Készlet, Lila Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 26x19x15mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
ChangCheng
Mahjong Készlet - Japán, Sárga Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 33x24x18mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
ChangCheng
Mahjong Készlet - Japán, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 33x24x18mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Arany „Crystal” Kövekkel - A Kövek Mérete: 37x28x22mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 42x31x21mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 40x29x21mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 42x31x21mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 38x28x20mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 40x29x21mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 36x26x19mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 38x28x20mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 34x26x19mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Jintai
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 36x26x19mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 34x26x19mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Zöld Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 32x24x18mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Aotomo
Mahjong Készlet - Professzionális, Kék Hátú, Műanyag Kövekkel - A Kövek Mérete: 32x24x18mm
A tradicionális kínai Mahjong történelme több ezer évre nyúlik vissza, és különböző változatait a világon ma is közel 700 millióan használják. A mahjong köveit használó szoliterrel ellentétben a tradicionális mahjongot négyen hasznáják, és összetett szabályrendszerrel rendelkezik. A kínai emberek úgy tartják, hogy a mahjong frissen tartja elméjüket, és hozzásegíti őket a hosszú élethez. Ez a készlet tökéletes arra, hogy bárkit könnyedén a Mahjong bűvöletébe ejtsen.
1-tól/től
Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
érdeklődj elérhetőségeinken!
Klassic
Mahjong Készlet - Bambusz/Csont Kövekkel - Vörös Díszdobozban - A Kövek Mérete: 26x19x12mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Klassic
Mahjong Készlet Bambusz/Csont Kövekkel, Elegánsan Díszített Szelencében - A Kövek Mérete: 30x23x18mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Klassic
Mahjong Készlet - Csont Kövekkel - Vörös Díszdobozban - A Kövek Mérete: 20x15x9mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Klassic
Mahjong Készlet - Fehér Bakelit Kövekkel, Fadobozban - A Kövek Mérete: 30x20x13mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Connections Book Publishing
Mahjongg - The Oracle And The Game - Kártya És Könyv Egyben
1-tól/től
Megszűnt termék
Mah-Jong Shop
Mahjong Készlet - Műanyag, Arany Hátú Kövekkel - A Kövek Mérete: 30x24x16mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Klassic
Mahjong Készlet - Műanyag, Utazó, Fekete Dobozban - A Kövek Mérete: 20x15x12,5mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Klassic
Mahjong Készlet - Műanyag, Zöld Hátú Kövekkel, Fadobozban - A Kövek Mérete: 28x21x14mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Klassic
Mahjong Készlet - Mükövel, Zöld Selyemdobozban - A Kövek Mérete: 30x20x13mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Klassic
Mahjong Készlet - Számozott Bambusz/Csont Kövekkel, Kék Selyemdobozban - A Kövek Mérete: 26x19x13mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Klassic
Mahjong Készlet - Arany Hátú Kövekkel, Műbőr Dobozban - A Kövek Mérete: 35x26x20mm
1-tól/től
Megszűnt termék
Klassic
Mahjong Készlet - Bambusz Kövekkel, Zöld Textil Bevonatú Dobozban - A Kövek Mérete: 30x21x10mm
1-tól/től
Megszűnt termék