77 db
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Ticket To Ride Usa

Egy szeles, őszi estén öt jóbarát gyűlt össze a város egyik legrégibb és legexluzívabb klubjának hátsó helyiségében. Mindannyian nagy távolságot tettek meg, a világ több részéből érkeztek erre a különleges napon létrejött találkozóra. 1900. október 2-a a dátum. 28 éve annak, hogy a londoni különc, Phileas Fogg elfogadta, majd meg is nyerte azt a 20.000 fontot érő fogadást, hogy 80 nap alatt körbe tudja utazni a Földet. A Fogg győzedelmes utazását harsogó hírekkel teli napon gyűlt össze ez az öt egyetemi diák. A híres fogadás történetétől és a helyi kocsmában elfogyasztott, néhány korsó sörtől megrészegülve egy az arisztokratánál kicsit szerényebb módon ünnepelték meg ezt a világ körüli utazást és egy még szerényebb tétű fogadást kötöttek. Egy jó üveg jó minőségű vörösborba fogadtak, hogy ki jut el előbb a párizsi Le Procope-ba. Az ezt követő minden évben találkoztak és a tisztelet jeleként megünnepelték Fogg győzedelmes fogadását. Valamint minden évben egy újabb kihívást hirdettek meg, melynek nehézsége egyre nagyobb lett. Ezekhez újabb (és nagyobb összegű) fogadások is társultak. Most, egy új évszázad hajnalán, elérkezett az idő egy új, lehetetlen küldetésre. A tét:1 milliárd dollár, a mindent vivő győztesnek. A cél: ki tudja vonattal beutazni Észak-Amerika legnagyobb városait, mindössze 7 nap alatt. Az utazás azonnal indul... A Ticket to Ride egy egész országot átszelő, vonatos kaland. A játékosok azon versengenek, hogy vasúti útvonalak lefektetésével hogyan tudnak városokat összekötni az észak-amerikai kontinensen.
1-tól/től Szállítás alatt 17 990 Ft
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Ticket To Ride Nordic Countries

társasjáték
1-tól/től Szállítás alatt 14 990 Ft
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Ticket To Ride Nordic Countries

1-tól/től Szállítás alatt 14 990 Ft
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Ticket To Ride Usa 1910 (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Szállítás alatt 5 990 Ft
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Memoir '44 - Sword Of Stalingrad (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Ticket To Ride Monster Expansion: Halloween Freighter (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Memoir '44 Campaign Book Vol. 2 - Angol (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Shadows Over Camelot - The Card Game

Shadows Over Camelot - The Card Game

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Small World - 6 Player Board (Kiegészítő)
Small World - 6 Player Board (Kiegészítő)

Small World - 6 Player Board (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Small World - Royal Bonus (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Ticket To Ride Dice Game Expansion (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Mystery Express

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Cleopatra And The Society Of Architects

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Colosseum

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Memoir '44 Campaign Book Vol. 1 - Angol (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Memoir '44 Expansion - Disaster At Dieppe (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Memoir '44 Expansion - Operation Overlord (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Memoir '44 Expansion - Winter Wars (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Memoir '44 Expansion 2 - Eastern Front (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Memoir '44 Expansion 3 - Winter/Desert Board Map (Kiegészítő)

Memoir '44 Expansion 3 - Winter/Desert Board Map (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Memoir '44 Expansion 4 - Pacific Theatre (Kiegészítő)

Memoir '44 Expansion 4 - Pacific Theatre (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Ticket To Ride Monster Expansion: Alvin & Dexter (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Shadows Over Camelot Expansion - Merlin's Company (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Small World - Be Not Afraid... (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Small World - Cursed (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Small World - Tales And Legends (Kiegészítő)

Small World - Tales And Legends (Kiegészítő)

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Ticket To Ride
Ticket To Ride

Ticket To Ride

Egy szeles, őszi estén öt jóbarát gyűlt össze a város egyik legrégibb és legexluzívabb klubjának hátsó helyiségében. Mindannyian nagy távolságot tettek meg, a világ több részéből érkeztek erre a különleges napon létrejött találkozóra. 1900. október 2-a a dátum. 28 éve annak, hogy a londoni különc, Phileas Fogg elfogadta, majd meg is nyerte azt a 20.000 fontot érő fogadást, hogy 80 nap alatt körbe tudja utazni a Földet. A Fogg győzedelmes utazását harsogó hírekkel teli napon gyűlt össze ez az öt egyetemi diák. A híres fogadás történetétől és a helyi kocsmában elfogyasztott, néhány korsó sörtől megrészegülve egy az arisztokratánál kicsit szerényebb módon ünnepelték meg ezt a világ körüli utazást és egy még szerényebb tétű fogadást kötöttek. Egy jó üveg jó minőségű vörösborba fogadtak, hogy ki jut el előbb a párizsi Le Procope-ba. Az ezt követő minden évben találkoztak és a tisztelet jeleként megünnepelték Fogg győzedelmes fogadását. Valamint minden évben egy újabb kihívást hirdettek meg, melynek nehézsége egyre nagyobb lett. Ezekhez újabb (és nagyobb összegű) fogadások is társultak. Most, egy új évszázad hajnalán, elérkezett az idő egy új, lehetetlen küldetésre. A tét:1 milliárd dollár, a mindent vivő győztesnek. A cél: ki tudja vonattal beutazni Észak-Amerika legnagyobb városait, mindössze 7 nap alatt. Az utazás azonnal indul... A Ticket to Ride egy egész országot átszelő, vonatos kaland. A játékosok azon versengenek, hogy vasúti útvonalak lefektetésével hogyan tudnak városokat összekötni az észak-amerikai kontinensen.
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!
Új Eladás
Nincs kép feltöltve

Ticket To Ride Kártyajáték

társasjáték
1-tól/től Megpróbálunk szerezni,
érdeklődj elérhetőségeinken!